Valahol messze, ahol a magas hegyek nyáron is szikrázó fehérek voltak, és ahol minden reggel köd borította be a fenyves erdőket, a csendet egy napon…
Réti virágrengetegben Rejtőzött a róka csendben: Nem vadászott épp a koma, Hiszen tele volt a gyomra. Jóllakottan elnyújtózott – Körülötte ringatózott Száz és száz pompás…
Egy hatalmas tölgyfa állt a patakocska mellett, ennek a fának az odvában aludt kényelmes kis vackában a hermelin. Persze, hogy aludt, hiszen épp fényes nappal…
A kástuk a Délnyugat-Dunántúl, mindenek előtt az Őrség jellegzetes építményei, amelyek lehettek földszintesek, emeletesek, illetve akár a domboldalba, egy pincére is épülhettek. De hogyan is…
Hát például az imádkozó sáska – vagy másik nevén, az ájtatos manó! Való igaz, hogy az imádkozó sáska neve megtévesztő, de magától az állattól, illetve…
Lenke egy kecses kis póni volt, szélfútta, tengernyi arany sörénye csak úgy libegett-lobogott utána, amint a legelő hosszú fűszálai közt nyargalászott. Egy társával, Aidával osztozott…
Meglehet, hogy sokan és sokszor érdeklődtek már afelől, mi leszel terveid szerint, „ha nagy leszel”, és talán már meg is van a válaszod a kérdésre.…
Kertben ül a cifra macska, Előtte egy kis tavacska. Tavacskában tarka pontyok: Keringnek, mint lomha foltok. Színes halak, lassú halak, Macskának ők pont jó falat.…
Jég-sárkány szél szárnyán – Nézd, táncát ég árnyán Hogy ropja, mint lejti: Sodródva köd rejti. Pikkelye lepereg – Idelenn kesereg Fagyosan, fehéren Patyolat hegybércen. Tűz-sárkány…
A távoli hegyvidékeken, messze a kék páraködbe burkolózó tengerek síkja és a sziklás partvidékek meredeke után, úgy beszélik, aprócska griffek éltek egy parányi, zafírszínű tavacskánál.…